Pécsi sütöde és a valvoline olaj, amit nem az ételek elkészítéséhez használnak

Elég közel lakom a családommal Pécshez, a Meccsekhez, ahova mindig szívesen ellátogatunk. Főleg, amikor itt a tavasz, éledezik a természet, zöldülnek a fák, virágoznak a növények. Megtelik élettel a környezetünk, vége a szürke hétköznapoknak. Bár én a telet is nagyon nagyon szeretem, főleg, amikor nagy hó van, ilyenkor fehér takaróval fedi be az ég a tájat és egy teljesen új világot varázsol nekünk ide a Földre.

De szerencsére egészen tavasztól ősz végéig tart ez az időszak, amikor is lehetőségünk van kicsit kimozdulni és kijönni a szobából, a négy fal közül, ami egyébként a tél közeledtével újra visszavár minket.

Amikor éppen nem túrázunk, vagy kirándulunk, akkor általában Pécs városába megyünk el, mert ott is rengeteg a látnivaló. Nem véletlenül lett az egyik évben a kulturális főváros. Nagyon sok színű, rengeteg programmal és látványossággal várják a turistákat egész évben. Ott van például a Zsolnay negyed, vagy pedig, ha kicsit kijjebb merészkedünk, akkor a tévé toronyra is felmehetünk, ahonnan csodálatos panorámás kilátás nyílik az egész városra- Belátni onnan mindent. Egyébként a torony olyan magas, hogy már nagyon messziről is látni lehet. Ennek köszönhetően az ember gyakran azt hiszi, hogy már mindjárt odaér, pedig csak a tévé torony bukkant fel a távolból, kilométerben még eléggé messze vagyunk az úti célunktól sajnos, de hát előbb vagy utóbb úgy is odaérünk, és megéri elmenni egészen odáig.

Ha egy egész napos programot szeretnénk tervezni Pécs városában, akkor azt gyalogosan is megtehetjük. A tömegközlekedés nem annyira fejlett, mint például a fővárosban, Budapesten, de ez nem is okoz problémát, mert nincsenek azért akkora távolságok, de ahogy az előbb is említettem, ha nem szeretnénk mindenhova gyalog eljutni, akkor a buszok sokasága vagy a taxik rendelkezésünkre állnak. Érdekesség, hogy metró is van a városban, de ne olyanra gondoljunk, mint ami a föld alatt megy, hanem az áruházra. Tehát bevásárlásra is bőven akad lehetőség. Többek között a pécsi plázában vagy a sokak által kedvelt Árkád áruházban, ahol jellemzően mindig nagy a tömeg. A mozinak a legnagyobb előnye, hogy ott találhatunk egy mozit, szóval ha filmezni támadt kedvünk, akkor ide emiatt is bátran jöhetünk, mert a közelben nem nagyon van olyan település, ahol szintén találhatunk mozit is.

A közlekedés és az ide jutás is kiváló a vasúthálózatnak köszönhetően. Budapestről közvetlenül indulnak járatok és IC- vel 3 óra alatt meg lehet tenni ezt a távot, amit azért kényelmesen ki lehet bírni, mert tényleg megéri elmenni egyik helyről a másikra, az ország számunkra még ismeretlen részeit felfedezni és persze megismerni.

A sörök szerelmeseinek van még egy kiváló program, a pécsi sörgyár meglátogatása. Továbbá az egyetemistáknak is egy nagyon kedvelt úti célja a hely, ugyanis Pécs is büszkélkedhet egyetemmel, többek között orvosira is tudnak itt járni a diákok.

Népszerű program a PEN, vagyis a pécsi egyetemi napok, amikor különféle fellépők érkeznek a városba, sok programot szerveznek és koncertekkel is gazdagítják az ide látogatók repertoárját.

Ha éhesek vagyunk akkor sem kell aggódnunk, számtalan lehetőséget nyújt a város ahhoz, hogy az ízlelőbimbóinkat kielégítsük. Mi a családommal például legtöbbször egy kisebb alapméretű, de annál hangulatosabb étterembe, sütödébe szoktunk menni. Apukám ajánlotta még a helyet, mert szerelőként dolgozik és mindig hozott a konyhára valvoline olajat, ha szükség volt rá a konyhai eszközök szerelése miatt. Ilyenkor mindig poénkodik, hogy igazából étolaj helyett az ételbe is iylet raknak, ilyennek készülnek a finomságok, de én nem dőlök be neki. A kishúgom, aki csak nem rég lett 10 éves azért eleinte mindig megijedt emiatt, hogy ő akkor nem is fog itt enni, de valahogy neki is lecsúszott a sok finomság a torkán, eltűntek a falatok a tányérjáról, szóval szerintem valahol azért ő is sejtette, hogy az apukánk csak meg akar viccelni minket. Egyébként a kocsiban is mindig van valvoline, apukám szakmájából adódóan nem is csoda, hiszen bármikor kihívhatják és a cég, ahol dolgozik, ezt forgalmazza, így készenlétben kell lennie a dolgoknak.

Mindig telt bendővel, elégedetten távozunk a kis pécsi sütödéből, ahol mindig szeretettel és tárt karokkal várnak minket a pincérek és a szakácsok is.

Érdekesség, amit lehet, hogy sokan nem tudnak, hogy Pécsen az UNESCO által világörökségi minősítést kapott helyszínnel is találkozhatunk. Ezek nem mások, mint a Pécsi Ókeresztény sírkamrák. Egy látogatást abszolút megérnek, legalább, minimum egyet, hiszen nem véletlenül került fel erre a listára. Nagyon érdekes, nem egy mindennapi látvány fogadja az oda érkező turistákat. Én nekem is már több alkalommal volt szerencsém ott járni. Többek között a családommal, osztálykiránduláson is. De bármikor szívesen körbejárom a maradványokat, jó időtöltést kínál.

Az éjszakai élet is nagyon kiváló a városban, ugye főként az egyetemistákból kifolyólag. Baranya megye székhelyéről beszélünk, meg a közelben tényleg nincs hasonlóan ilyen nagy város, mint Pécs, szóval bátran ajánlom mindenkinek, országos szinten egy igen szuper úti célként szolgál a kirándulók számára.

Én személy szerint egyébként azt szeretem a városban a legjobban, hogy a Mecsek közvetlen közelében található és én nagyon szeretek túrázni, azonban ha valamiért már nem a természetre, hanem a városba vágyom, akkor nagyon hamar oda tudok érni Pécs szívébe és ott folytatni a napomat valami egészen más programmal megfűszerezve.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.