Micsoda téma!

Diákkoromban sok érdekes helyen dolgoztam. Kellett a főiskola és az egyetem mellett valami állandó munka, mert hiába jó dolog a gondtalan diákélet, azt valamiből finanszírozni is kell, és mivel kialakult elképzelésem nem volt, hogy mit is szeretnék csinálni a diploma megszerzéséig, ezért sokszor csak kerestem a helyemet. Így kerültem egy sütödébe, nulla konyhai tapasztalattal és hasonló mértékű érdeklődéssel az iparág iránt. Nem is tudom, hogy mit gondoltam akkor, amikor jelentkeztem a pozícióra, pláne amikor elvállaltam a munkát. Utólag visszagondolva most már vicces, és merész húzás volt részemről, de akkor okoztam magamnak néhány hónapra elegendő fejfájást és rosszul érzést.

Hogy miért gondolom ilyen tragikusnak ezt a részét az életemnek? Nem elég, hogy a konyhai tudásomat nem éreztem elegendőnek hozzá, az egész munka a front vonalon zajlott, tehát még a vendégekkel is kellett foglalkozni, plusz ki nem állhatom a hőséget, egy melegkonyhán viszont elég ritka az, amikor az ember fázik. Tehát minden egyes részlet, ami a munka jellegét megadta, az engem vagy idegesített, vagy pedig teljesen kikészített.

Leginkább az olyan napokat szerettem, amikor az időjárás gondoskodott arról, hogy az alap hőmérséklet ne menjen 40 Celsius fok alá, ezért boldog, boldogtalan betévedt az étterembe, némi hűsölést remélve, és még a kiszolgáló pultnál is a kedves vendégek ücsörögtek, biztosítva ezzel számomra a nulla intimszférát és hasonló mértékű levegőt. Mindeközben a közelemben levőktől még az igazán értelmes, ebéd közben pont aktuális témákat is sikerült elcsípnem. Ilyen volt például az egyik kedvencem, amikor két idős ember a fogpótlás lehetőségeiről beszélgetett. Egyik sem tűnt szakembernek, de olyan hozzáértéssel adták elő a fogpótlási elméleteiket, hogy ha szükséges lett volna, a kezeik alá feküdtem volna. Szerencsére nem volt az. Viszont egyre jobban belementek a témába, és egyre inkább olyan részletekig boncolgatták a fogpótlás lehetőségeit, folyamatait, hogy azt egyáltalán nem gondolja normális ember az ebédhez illendőnek. Nem vagyok finnyás, de szeretem, amikor az ebédemet mindenféle fordított mechanikájú ingertől mentesen költhetem el. No, hát ezen a napon ez nem sikerült. De cserébe legalább teljesen képbe kerültem a fogpótlás lehetőségeit illetően. Ha nem lennék ilyen kis mimóza lelkületű, ezután a gyorstalpaló után megfontoltam volna a pálya újraválasztás lehetőségeit, és lehet, hogy félbe is hagytam volna az addigi tanulmányaimat, egy fogorvosi képzésért cserébe. De nem így történt. Viszont néhány héttel később a vendéglátói pályafutásomat végleg feladtam.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.